A krimi, mint irodalmi műfaj:
A krimi az irodalomban jelent meg először, mint új műfaj. Elsősorban intellektuális gondolkodásra késztető történeteket jelöltek ezzel a címmel, ahol valamely rejtély vagy titok megismerésére helyeződött a hangsúly. Az ilyen típusú történetek nagyon hamar kedveltté váltak a tömegkultúrában, és egyre inkább eltávolodtak az intellektuális eredettől, s a brutalitás és az erőszak megjelenítését kezdték el szolgálni. A megoldásra váró rejtélyes feladat általában valamilyen gyilkossághoz kötődik, a gyilkos megtalálása egyben a bűn leleplezését is jelenti, s ezáltal a bűnös világ megtisztul, és helyre állhat a régi világrend. Ebben a folyamatban a legfontosabb szerepe a megismerő s jelértelmező embernek van, ez a krimi kései időszakára legtöbbször valamilyen nyomozó lesz, aki tevékenységével éppen a rendet szimbolizálja, hiszen az apró jeleket, nyomokat rakja össze egésszé és ezzel kiegészít egy hiányos történetet. Épp ez az a szál, amiért érdemes színházi keretek között foglalkozni a krimivel, mint műfajjal, hiszen mára az ember alapvető léthelyzetét az egész, kerek történetek hiánya jelenti. Ha belépünk tehát egy olyan krimi világába, ahol a végén nem történik meg a bűnös megnevezése, a jelek rendbe rakása, ha mindez hiány marad, pontosan modellálhatjuk léthelyzetünket.
A krimi mint filozófiai olvasat:
Az Agatha Christie-regény alaptörténete tíz emberről szól, akik össze vannak zárva egy szigeten, anélkül, hogy kiszabadulhatnának onnan, s eközben mindegyiküket sorban eléri a halál. Ebben a helyzetben a szereplők nem tehetnek mást, mivel mindannyiuk számára világossá válik, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik a haláluk, mint hogy a halálhoz mérjék az idejüket. A hétköznapi élet számára az idő végessége nem jelentkezik problémaként, kívül áll a világunkon és közvetlen környezetünkben is csak szemlélői vagyunk a halál eseményeinek. A hétköznapi valóságból kiszakadva, bezárva egy kicsiny térbe, rá kell eszmélni a szereplőknek, hogy az idejük véges, még ha nem is tudják pontosan meghatározni, hogy mennyi az. Itt egyetlen lehetőség marad az élet méltó befejezésére: ha a véges idő minden egyes pillanatát széppé teszik. Azaz ekkor derül ki igazán, hogy a hétköznapi létezés éppen az élet egyedi lényegét fedi el, az esztétikumát. Ezek a gondolatok szinte pontról pontra megfeleltethetők az Agatha Christivel egyidőben élő Martin Heidegger filozófiájának. Így a két szöveg között sajátos feszültség jön létre, amelynek következtében az Agatha Christie szövegből egzisztencialista dráma válik.
Polifonikus tér-, idő- és személyiség-szerkezet:
A szigetre minden egyes szereplő saját kis világát, hétköznapi szokását hozza magával, amitől képtelen szabadulni, ezért a mindennapi cselekvés rendszere, valamint az, hogy mire figyelnek fel környezetükben, merőben eltérő koncepciókat hoz létre az adott helyzetről. Erre legjobb példa a gyilkos személyének beazonosítási kísérlete, mivel mindenki a saját nézőpontjának megfelelően mást és mást nevez meg tettesként. Ezeknek a különböző egyedi kis világoknak megfelelően mindenki más-más időtartammal rendelkezik még az életből. Ugyanis mindenki számára egységesen új időszámítás keletkezik a szigetre való megérkezésükkel, innentől kell számolniuk a halál közeledését. Van, aki számára így az idő ellenséggé válik, mert csak a kínszenvedést növeli, míg másnak minden pillanat a boldogságé, s van, aki nem vesz tudomást a múlásáról.
A színpadi térben a halál jelenlétét a figurákhoz kötődő helyettes alakok jelentik. Bábuk, amelyek a testi halált szimbolizálják. A test elmúlásával azonban a térből nem tűnnek el a többiek, hanem végig mint tanúk követik az eseményeket. Az események tehát mindig valaki előtt zajlanak. Ez a tekintet azonban nem valamilyen felsőbbrendű lényé, Istené, hanem az emberi lelkiismereté. A közönyé, amely az egyik figurától a másikig árad. Ennek következtében a figurák megsokszorozódnak, mindennapi világukról csak a test válik le, de a hideg, embertelen kapcsolatok jelen maradnak. Így mindenki számára egyedi sorstragédia veszi kezdetét az eseményekkel. Senki nem vesz tudomást bűnösségéről, de itt ebben a kitüntetett helyzetben mindenki kénytelen lesz felelni emiatt. A bűn, amit megpróbált elfeledni, most föléjük nő, és ez az egyéni sors okozza a halált, mindenki számára egyedi módon. Így igazából nem is létezik gyilkos, hanem csak a saját halál, aminek az egyén az oka. Egyetlen kiutat ebben a világban a megértés jelentené, de még a gyerekmondóka is baljóssá és félelmetessé válik, hisz senki nincs, aki megértené.
forrás: http://delfin.unideb.hu/~szinhaz/Leiras/Neger.htm
|