-részlet-

Alulról felhallatszott a zaj, amint felhúzták a szalon nagy faredőnyeit. Hallotta – és mégsem hallotta. Még egy félóráig folytatódnak a szokásos házi neszek, tapintatosan, elfojtottan. Nem zavaróak, mert annyira megszokottak. Csúcspontjukat majd gyors, fegyelmezett léptek zajával érik el, amelyek végighaladnak a folyosón, egy mosóruha zizzenésével, a teáskészlet halk csörrenésével, amint az ajtón kívül leteszik a tálcát az asztalra. Azután halk kopogás, és Mary belép, hogy félrehúzza a függönyöket. Bantryné összeráncolta a homlokát. Az álom állapotán valami zavaró hatolt át, valami, ami időben sem illett bele. Léptek a folyosón, túl sietősen és túl korán koppanó lépések. Az asszony ösztönösen fülelt, csörren-e a teáskészlet – de nem csörrent. Kopogtak az ajtón. Bantryné álma mélyéről szinte automatikusan mondta: – Szabad. – Az ajtó kinyílt; most fognak a függönykarikák csörrenni, amikor visszahúzzák a függönyöket.

De a függönykarikák nem csörrentek meg. A homályos, zöld fény mélyéből Mary elfulladt, hisztérikus hangon

szólalt meg:

– Asszonyom! Asszonyom, egy hulla van a könyvtárszobában! – Hisztérikus zokogásba tört ki, és kirohant a szobából.

Bantryné felült az ágyban. Vagy az álom vett nagyon furcsa fordulatot, vagy ... vagy Mary tényleg berohant a szobába, és ... hihetetlenül fantasztikus ... azt mondta, hogy egy hulla van a könyvtárszobában.

– Lehetetlen – mondta Bantryné önmagának. – Biztosan álmodtam. – De miközben kimondta, egyre határozottabban érezte, hogy nem álmodott, hogy Mary, az ő kimért, fegyelmezett Maryje valóban kimondta ezeket a fantasztikus szavakat. Bantryné egy pillanatig gondolkodott, azután sürgető, házastársi oldalba bökésben részesítette alvó élettársát.

– Arthur! Arthur, ébredj fel!

Bantry ezredes morgott, dünnyögött, és a másik oldalára fordult.

– Arthur! Ébredj fel! Hallottad Maryt?

– Valószínűleg – motyogta Bantry ezredes. – Teljesen egyetértek veled, Dolly – és azon nyomban tovább aludt.

Az asszony megrázta.

– Ide figyelj! Mary bejött, és azt mondta, hogy egy hulla van a könyvtárszobában.

– Egy micsoda?

– Egy hulla a könyvtárban.

– Ki mondta?

– Mary.

Bantry ezredes igyekezett magát felrázni a félálomból, és felkészülni arra, hogy szembenézzen a helyzettel. Azt mondta:

– Ostobaság, öreglány! Álmodtál.

– Nem, nem álmodtam. Először én is azt hittem. De nem álmodtam. Igazán bejött, és azt mondta.

– Mary bejött, és azt mondta, hogy egy hulla van a könyvtárszobában?

– Igen.

– De hiszen ez lehetetlen – mondta Bantry ezredes.

– Nem ... azt hiszem, nem lehet – mondta Bantryné bizonytalanul. Azután új támadásra lendülve folytatta: – De akkor miért mondta Mary, hogy ott van?

– Nem mondhatta.

– De mondta.

– Biztosan képzelődtél.

– Nem képzelődtem.

Bantry ezredes most már végképp felébredt, készen arra, hogy érdemben foglalkozzék a helyzettel. Barátságosan mondta:

– Álmodtál, Dolly. A detektívregény az oka, amit olvastál: A törött gyufaszál mint áruló nyom. Lord Edgbaston

könyvtárszobájában, a kandalló előtti szőnyegen egy gyönyörű, szőke nő hullájára bukkan. A regényekben mindig a könyvtárszobában akadnak rá a hullákra. A való életben sohasem hallottam ilyesmit.

– Talán most majd hallasz – mondta az asszony. – Most mindenesetre kelj fel, Arthur, és nézz utána.

– De igazán, Dolly, biztosan álom volt. Felébredéskor az álmok gyakran csodálatosan valódinak hatnak. Az ember meg van győződve arról, hogy a dolgok valóban megtörténtek.

– Én teljesen más dologról álmodtam ... virágkiállításról és a plébános feleségéről fürdőruhában ... valami ilyesmiről. – Bantryné kiugrott az ágyból, és félrehúzta a függönyt. Szép, őszi nap fénye árasztotta el a szobát. – Ezt nem álmodtam – mondta az asszony határozottan. – Arthur, azonnal kelj fel, menj le a földszintre, és nézzél utána a dolognak. – Azt akarod, hogy lemenjek a földszintre, és megkérdezzem, van-e hulla a könyvtárszobában? Bolondnak fognak tartani. – Semmit sem kell kérdezned – mondta Bantryné. – Ha van ott hulla, mert persze az is lehetséges, hogy Mary megőrült, és azt hiszi, hogy lát valamit, ami nincsen ott, hát akkor valaki úgyis rögtön szól neked. Egy szót sem kell kiejtened...

CopyRicht (c)